Mikor megszületünk, azonnal beiratkozunk az élet iskolájába.
Mint minden átlagos iskola,ez is úgy működik; megvannak a korlátok,a szintek,a jutalmak, a büntetések.
Először egész egyszerű dolgokat kell megtanulnunk,mint az ülés,állás,az első lépések.
Később jön a beszéd,az önkifejezés,megtanuljuk szavakba önteni az érzelmeinket.
Kevés idő múlva megkell tanulnunk viselkedni,kontrollálni a tetteinket,nagyjából megtanuljuk mi helyes és mi nem.
Ha helyesen cselekszünk kapunk nyalókát anyuéktól,azonban ha nem, irány a sarok.
Hamár a ház minden sarkának minden négyzetcentiét ismerjük jöhet az ovi.
Társasági életet élünk itt,megtanulunk viszonyulni az emberekhez.
Eljn a kamaszkor.
Ezzel egyidőben mnden ránk zúdul,már értelmes emberek vagyunk,megtanulunk igaz barátokra lelni, szerelembe esni.
Sokszor azonban ez nem elég..sőt egyáltalán nem az.
Mert ugyan az alapok megvannak, arra senkisem tanít meg,hogyan cselekedj mindig helyesen, hogyan tudj mindenkivel szemben elnéző, toleráns,tiszteletteljes,megértő és legfőképp igaz ember lenni.
Ebből kifolyólag rengeteg embert megbántunk, elveszítünk mindaddig,míg megnem találjuk a helyes utat.
Én még nem találtam meg...és elveszítettem egy olyan embert aki az életem legmeghatározóbb személye.Vagy már csak volt...nemtudom:'/
BakróÁdám...örökkészeretnifoglak...és remélem, egyszer mindent jóvá tehetek...
mert..
"..ÉRTED a csillagot le hoznám poklokon át mennék; éltető mosolyodért a halálból is visszajönnék.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése